Változások a hulladékszállításban
A hulladékgazdálkodás átalakulása miatt néhány fontos változásra hívjuk fel figyelmüket:
A MOHU ügyfélszolgálati pont Leányfalun minden hónap második szerdáján 14-18 óra között működik, márciusig a Faluházban, áprilistól a Polgármesteri hivatalban.
A települést 2 körzetre bontották, a Gyulai Pál utcától Tahitótfalu irányába eső utcákban (Szelektív 2.) minden hónap utolsó péntekén gyűjtjük a szelektív hulladékot, a Gyulai Pál utcában és az attól Szentendre felé eső utcákban (Szelektív 1.) a két héttel korábban (a hónap 2. /3. péntekén). A tisztított hulladékot az erre a célra átadott sárgafedeles edényben, vagy átlátszó zsákban helyezzék ki az ingatlanok elé.
Zöldhulladékot márciustól decemberig, szerdánként szállítja el a Szolgáltató. A gallyakat, nyesedéket 15 cm átmérőig, kb. 1 méteres hosszúságban kötegelve ingyenesen, a vágott füvet, falevelet, avart pedig kizárólag az erre a célra rendszeresített lebomló zsákokban viszik el. Zsákok az ügyfélszolgálati ponton, illetve a „Gazdaboltban” (Leányfalu, Móricz Zs. út 106.) vásárolhatóak. A kerti zöldhulladékot égetni, vagy közterületen (erdő szélén, árokban, Duna-parton) elhelyezni tilos és büntetendő! Mivel fenntarthatóbb, környezettudatosabb, praktikusabb és olcsóbb, ezért mindenkinek érdemes áttérni a kerti komposztálásra!
A háztól való kommunális hulladékszállítás továbbra is minden hétfőn reggel 6:00 órától történik. A Szolgáltató az ürítésen túl kizárólag csak az FKF Agglomeráció felirattal ellátott zsákokat szállítja el.