A Helyi Választási Bizottság 1/2024.(VI.04.) számú határozata
Leányfalu Nagyközség Helyi Választási Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta:
A Leányfalui Helyi Választási Bizottság 1/2024. (VI. 04.) számú határozata
A Leányfalui Helyi Választási Bizottság a Z. P. Zs. (a továbbiakban: Beadványozó) által 2024. június 1. napján – elektronikus úton – benyújtott kifogás tárgyában – 3 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Leányfalui Helyi Választási Bizottság a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet fellebbezést nyújthat be jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a mérlegelési jogkörben hozott határozat megváltoztatása iránt. A fellebbezést a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottsághoz (1052 Budapest, Városház utca 7.) címezve, a Leányfalui Helyi Választási Bizottságnál személyesen vagy levélben (2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 126.), elektronikus levélben (jegyzo@leanyfalu.hu) úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a határozat meghozatalától számított harmadik napon 16:00 óráig megérkezzen.
A fellebbezésnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 233.§ (3) bekezdése szerinti alapját, a benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési címét, a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a személyazonosságát igazoló igazolványának típusát és számát, jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát. A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A fenti határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. A fellebbezés illetékmentes.
Indokolás
I.
1. A Beadványozó 2024. június 1. napján 08 óra 30 perckor elektronikus úton kifogást nyújtott be a Helyi Választási Bizottsághoz.
2. Kifogását a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 208. §-ára és arra alapította, hogy Leányfalu településen, a választási plakátok elhelyezésére szolgáló hirdetőtáblán elhelyezett választási plakátjukat ismeretlen(ek) eltulajdonították és áthelyezték.
3. Előadta továbbá, hogy személyesen érintett, mivel a választási plakáton öten szerepelnek: Nyíri Csaba, Gyurkó Dániel Tamás, Vadász Eszter, Szlávik Róbert és Ő, a Beadványozó.
4. Csütörtökön az önkormányzati ülésen Nyíri Csaba szembesült azzal a ténnyel, hogy a választási plakátunkat ismeretlen személy etikátlan módon áthelyezte az önkormányzat épületébe, ezzel megsértve a közintézményekre vonatkozó plakátelhelyezési szabályokat. A választási plakátokat körülbelül kilenc nappal a kifogás benyújtása előtt helyezték ki műanyag tokokban a kijelölt helyekre, és 12 plakát került kihelyezésre, valamint két plakát került átadásra a LSE-nek. A pénteki napon az ominózus csütörtöki eset kapcsán végig járták a plakát elhelyezésére biztosított helyeket, és azt tapasztalták, hogy a posta előtti tábla egyik oldalán lévő plakátjuk került levételre.
5. Kérte a Tisztelt Bizottságot, hogy állapítsa meg a jogsértést, mely szerint a plakátjukat áthelyezték. Kérte továbbá a Tisztelt Választási Bizottságot, hogy hivatalból indítson eljárást, és kezdeményezze nyomozati eljárást az erre hivatott szervnél, mivel a plakáton a műanyag borítás miatt biztosan találhatóak ujjlenyomatok. Az önkormányzattal szomszédos épületen, valamint az önkormányzattal szemben lévő benzinkúton találhatóak biztonsági kamerák, és ezeknek a kamerafelvételeknek a megtekintésére csak nyomozati szerv hivatott. Megjegyezte, nem tudja, hogy a posta épületén vannak-e kamerák, de az eltulajdonítás onnan történt.
6. A bejelentését kiegészítve hangsúlyozta, hogy a választási plakátok elhelyezése és védelme kiemelten fontos a választási folyamat tisztasága érdekében. A plakátok illetéktelen áthelyezése és eltulajdonítása nemcsak a választási szabályok megsértését jelenti, hanem a választási kampányok átláthatóságát és tisztaságát is veszélyezteti.
7. A fentiekre tekintettel kérte a Tisztelt Választási Bizottságot, hogy hivatalból kezdeményezzen eljárást az illetékes nyomozó hatóságnál. Fontosnak tartja, hogy az ügy alapos kivizsgálása érdekében a rendőrség megtekintse az önkormányzattal szomszédos épület és a benzinkút biztonsági kamerafelvételeit, és a plakáton található ujjlenyomatokat is elemezze. Amennyiben ismert lesz az elkövető személye, úgy kéri a Tisztelt Bizottságot, hogy amennyiben az illető képviselőjelölt, abban az esetben súlyos választási szabályszegés okán tiltsák el az indulástól.
8. A Beadványozó a kifogásához mellékletet nem csatolt.
II.
[A Helyi Választási Bizottság döntése és jogi indokai]
9. A Helyi Választási Bizottság megállapítja, hogy a kifogás érdemi vizsgálatra nem alkalmas.
10. A Bizottság mindenekelőtt rámutat, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 208. §-a alapján kifogást a választásra irányadó jogszabály, illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be.
11. A Ve. 212. § (2) bekezdése írja elő a kifogás azon kötelező tartalmi elemeit, amelyeknek a jogorvoslati kérelemben való megadása az érdemi elbírálás feltétele. E szerint „[a] kifogásnak tartalmaznia kell
a) a jogszabálysértés megjelölését,
b) a jogszabálysértés bizonyítékait,
c) a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét,
d) a kifogás benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a személyazonosságát igazoló hatósági igazolványának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.”
13. A Ve. 215. § c) pontja szerint a kifogást érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha az nem tartalmazza a Ve. 212. (2) bekezdésében foglaltakat.
14. A kifogás fentiekben idézett szabályai, valamint a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria következetes gyakorlata alapján a választási eljárásban a Ve. által előírt rövid jogvesztő határidők és az eljárás sommás jellege miatt hiánypótlási felhívás kibocsátásának és a kifogásnak a benyújtását követő kiegészítésére nincs mód. Mindez azt jelenti, hogy a választási szervek és a bíróságok is minden esetben a jogorvoslati kérelem benyújtásakor eléjük tárt bizonyítékok és dokumentumok alapján hozzák meg döntésüket. [Kvk.IV.38.228/2019/2., Kvk.IV.37.531/2018/2., Kvk.III.37.656/2019/3., Kvk.IV.37.990/2014/3., Kvk.IV.37.316/2014., Kvk.I.38.024/2014.]
15. A Bizottság a kifogás formai vizsgálata során rögzíti, hogy Beadványozó kifogásának jogalapjaként a Ve. 208.§-át („Kifogást a választásra irányadó jogszabály, illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére (a továbbiakban együtt: jogszabálysértés) hivatkozással a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat be.”) jelölte meg, anélkül, hogy konkrétan hivatkozott volna arra, hogy pontosan a Ve. mely rendelkezését sérti a kifogásával sérelmezett cselekmény.
16. A Bizottság saját, illetve a Kúria joggyakorlata alapján rögzíti, hogy a jogszabálysértésre nem lehet általánosságban hivatkozni, hanem függetlenül attól, hogy Beadványozó jogi képviselettel, vagy anélkül jár el, azt konkrétan meg kell jelölni a jogforrás, a szakaszszám és a bekezdés megjelölésével [Kvk.II.37.323/2014/2., Kvk.II.37.257/2014/2. Kvk.III.37.258/2014/2. számú végzések]. A jogsértés tételes megjelölésén túl a jogorvoslati kérelemnek tartalmaznia kell az arra vonatkozó érdemi okfejtést is, hogy a támadott határozat milyen okból jogszabálysértő, az abban megjelölt jogszabályhelyhez kapcsolódóan mi volt a konkrét jogszabálysértés [Kvk.II.37.326/2014/3., Kvk.II.37.325/2014/3. számú végzések].
17. Mindezek alapján a Helyi Választási Bizottság megállapítja, hogy Beadványozó kifogásában nem jelölte meg annak Ve. 212. § (2) bekezdés a) pontja szerinti jogalapját, ezért a Bizottság a kifogást a Ve. 215. § c) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
III.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
18. A határozat a Ve. 208. §-án, a 212. § (2) bekezdésén, a 215. § c) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 222. § (1) bekezdésén, a 223. § (1) bekezdésén, a 224. § (1) és (2) és (5) bekezdésén, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Leányfalu, 2024. június 4.
Szekeres Károly
a Helyi Választási Bizottság elnöke