Skip to main content

Bölcsőde épült Móricz Zsigmond egykori kertjében

Móricz Zsigmond hajdani kertjének területén épült fel Leányfalu 44 gyermek fogadására alkalmas bölcsődéje, mely az író kedvelt verses meséje után az „Iciri-piciri” nevet kapta. A Magyarország Kormányának támogatásával és európai uniós forrás segítségével létrejött intézmény 755.178.639.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

 

Április 30-án, ünnepélyes keretek között adjuk át a település bölcsődéjét, ekkor tekinthetik meg először az érdeklődő családok az „Iciri-piciri” nevet viselő intézményt. A bölcsőde a tervezett szeptember eleji nyitáshoz képest korábban, már a nyár folyamán is fogadhatja a gyermekeket. Az épületnek otthont adó terület Móricz Zsigmond egykori kertjének része, melyet az önkormányzat a projekt megvalósítása céljából, részben abból finanszírozva vásárolt meg az író családjától. A bölcsőde udvarán ma is áll egy magas jegenyefa, melyet mintegy száz esztendővel ezelőtt maga Móricz ültetett.

A bölcsőde létesítése során, a telekkiválasztás Leányfalu központjában történt. Móricz Zsigmond hagyatékához méltón, patinás épületegyüttes került kialakításra, VEKOP- 6.1.1- 21 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra benyújtott projekt, Két csoportos és két minicsoportos, időszakos gyermekfelügyeletet és korai fejlesztés feltételeit is biztosító „Iciri- piciri” Bölcsőde néven. A bölcsőde kivitelezése a legkorszerűbb módon ad teret a színvonalas szakmai munka megvalósulásának. Mindehhez nagymértékben hozzájárul az épület kifinomult esztétikája, mely különösen lenyűgöző gyermeki világképet tükröz. Elhelyezkedése kifejezetten előnyös, hiszen autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral, valamint gyalogosan is könnyedén megközelíthető. A szakmai- szakmaközi kapcsolati háló fő partnerintézeteinek közelsége, kényelmes megközelíthetősége, mint a Védőnői szolgálat és a Tündérkert Óvoda és Konyha, lényegesen elősegíti a családok érdekében tett szoros együttműködés megvalósulását.

Leányfalun a 0-3 éves korosztály gondozása eddig csak otthon, illetve a környező településeken esetlegesen elérhető szabad férőhelyek terhére volt megoldható, így a fiatal szülők munkaerőpiacra való visszatérése nagymértékben akadályozott volt.

A Leányfalu Nagyközség Önkormányzata által benyújtott pályázat fő célja a gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítását és a szolgáltatások minőségének fejlesztését szolgáló projekt megvalósítása, ezáltal a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése.

A projekt részét képezte a gyermekek ellátásához és neveléshez szükséges eszközök beszerzése is.

A beruházásnak köszönhetően 8 kisgyermeknevelői, 3 dajkai, 1 bölcsődevezetői és 1 fő technikai személyzeti (gondnok, kertkarbantartó) munkahely jön létre.

 

Adorján András polgármester

 

 

  • Image