Ugrás a tartalomra

Duna-parti hulladékok felmérése

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő, Duna-parti települések vezetői részére 

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! 

A Duna jelenlegi, rendkívül alacsony vízállása következtében a folyómederben számos helyszínen váltak láthatóvá, egyúttal eltávolíthatóvá a korábban víz alatt lévő, különböző roncsok és hulladékok. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság hetek óta folyamatosan méri fel és távolítja el a mederben és a partok mentén fellelhető hulladékokat, a működési területünkhöz tartozó Duna-szakaszon (az Ipoly torkolatától a dunaföldvári hídig). 

Eddig elsősorban közösségi médiafelületeinken kértük a lakosság segítségét abban, hogy jelezzék, hol találnak a mederben hulladékot. Ahhoz, hogy minél teljesebb képet kapjunk a teljes szakasz aktuális állapotáról, az érintett önkormányzatok bevonásával is szeretnénk kiegészíteni az eddigi felmérést. Hiszünk abban, hogy közös munka eredményeképp átfogóbb képet kaphatunk a Duna meder állapotáról, ezáltal hatékonyabban tervezhetjük meg a szükséges lépéseket. Ezúton kérjük, hogy szíveskedjenek bejárni a településükhöz tartozó Duna, illetve Szentendrei-Duna partját (a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág, annak magas vízállása miatt nem része a felmérésnek), és rögzíteni (lehetőség szerint fényképpel és pl. gps koordinátákkal) a mederben találtható elhagyott hulladék helyét.

Fontos, hogy ez nem kommunális jellegű szemét összegyűjtésére irányuló akció, ilyen típusú szemét elszállítását nem áll módunkban vállalni. Elsősorban a középvízi mederben, egykor mederbe került vasanyagok, gumiabroncsok és hasonló, nem háztartási jellegű hulladékok eltávolításában tudunk segítséget nyújtani. A fenti felmérés eredményét kérem, hogy szíveskedjenek a dunaihulladek@kdvvizig.hu e-mail címre megküldeni. 

  • Kép

Kategória