Skip to main content

Elöntött Duna-parti épületek, területek takarítása, fertőtlenítése

Az árvízzel összefüggő fertőzések többsége az árvíz levonulása után, a takarítás során következik be.

Balesetek, fertőzések
Az árvíz fokozottan balesetveszélyes, fulladásveszélyes helyzet. A mederből kilépő víz az elöntött területekről hulladékot, trágyát, szennyvizet moshat be, ezért növekszik a fertőző kockázat is. Elsősorban a hányásos, hasmenéses betegséget okozó kórokozók fordulhatnak elő az áradó vízben, de akár hepatitis A fertőzést is okozhat. Elárasztott területen csak a védekezésben dolgozók tartózkodjanak, az árvízen csónakázni, abban pancsolni vagy játszani, elárasztott strandokon fürödni veszélyes és tilos. 

A védekezésben dolgozók esetén is fontos a megfelelő védőruházat és a munkavégzés végeztével, étkezés előtt, mosdóhasználat előtt (és után) a kézmosás, kézfertőtlenítés. Kézfertőtlenítéshez bármely közforgalomban is kapható, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ engedélyével rendelkező kézfertőtlenítő szer alkalmazható. Abban az esetben, ha a kézen szennyeződés is látható, akkor elsősorban a fertőtlenítő hatású folyékony szappan alkalmazása ajánlott. Abban az esetben, ha víz nem áll rendelkezésre, valamint láthatón szennyeződés nincs a kézen, úgy az alkoholos kézfertőtlenítő szerek alkalmazása ajánlott. Készítményektől függően a kézfertőtlenítési idő 0,5-1,0 perc. Az alkalmazott készítmény használati utasításában előírt kézfertőtlenítési időt mindenkor be kell tartani. 

 

Ivóvíz 

Az elöntött területen vagy azok közelében levő magánkutak sem ivásra, sem háztartási célokra (fürdés, mosás, mosogatás) nem használhatók. A kiugróan magas árvízszint közműves ivóvízbázisokat, vízműtelepeket is veszélyeztethet, de ezt az ivóvízszolgáltatók és a népegészségügyi hatóságok folyamatos ivóvízvizsgálatokkal nyomon követik. 

A vezetékes ivóvíz biztonságosan használható, amíg a népegészségügyi hatóság nem ad ki korlátozó rendelkezést (pl. forralási utasítást.) A kutakat az árvíz levonulását követően használat előtt fertőtleníteni kell.  

 

Ásott kút fertőtlenítése: 

A kútban lévő vízmennyiség minden köbméterére 100 ml Na-hipoklorit 90, vagy 200 ml Hypo oldatot kell alkalmazni. A kiszámított Hypo mennyiségből vízzel oldatot kell készíteni, majd az oldatot a kút belső falán kell végigfolyatni. A fertőtlenítőszerrel kezelt kútvizet 24 óráig kell állni hagyni, majd a kút vizét ki kell szivattyúzni. Abban az esetben, ha ekkor érezhető a klórszag, a fertőtlenítés megfelelő volt, ha nem érezhető a klórszag, a kút fertőtlenítését kétszeres mennyiségű fertőtlenítőszer oldattal meg kell ismételni. 

Fúrt kút fertőtlenítése: 

300 ml Na-hipoklorit 90-et, vagy 600 ml Hypo-oldatot kell az ún. anyacsőbe önteni, majd néhány percig járatni kell a szivattyút. Ezt követően az előzőekben alkalmazott fertőtlenítőszerből a megadott mennyiséget ismételten az anyacsőbe kell juttatni. 24 órai állás után a kutat addig kell szivattyúzni, míg a klórszag már nem érezhető. 

Épületek, területek takarítása, fertőtlenítése 

Az árvíz által lerakott iszap fertőzésveszélyes, az ingatlanok takarítása során fokozott figyelemmel kell eljárni. Az épületen belül fertőtlenítő takarítást kell végezni, megfelelő védőruházatban (kesztyű, csizma, maszk). A takarítás, fertőtlenítés során csak az NNGYK által engedélyezett szerek használhatók. A helyiség padlózatáról – amennyiben azt nagyobb mennyiségű iszap és egyéb szennyező anyag borítja – a szennyeződést egy erre a célra kijelölt helyre kell eltávolítani, majd a padozatot és a mosható felületeket (pl. csempeburkolat) háztartási, engedélyezett fertőtlenítőszerrel (pl. hypo 2%-os oldata) kell kezelni. Festett falfelületet 10%-os klórmész oldattal lehet bemeszelni (1 kg klórmész 8 l vízben feloldva). A klórmészpor használata fokozott elővigyázatosságot igényel. Kerülni kell a por belégzését, szembe, nyálkahártyákra való jutását. A kertek fertőtlenítése nem szükséges, talaj fertőtlenítése csak néhány speciális helyszínen – pl. lakóház udvara, óvodaudvar – indokolt. A fertőtlenítendő felületet klórmésszel kell egyenletesen beszórni, majd vízzel belocsolni. Az űrgödrös árnyékszékek esetében az ülődeszkát, padozatot, oldalfalat és a WC 1 méteres körzetét 10 %-os klórmészoldattal kell bemeszelni. Az ülődeszkát 2 órás behatási idő után vízzel alaposan le kell öblíteni. Az űrgödör tartalmának felületét összefüggő rétegben klórmész porral kell beszórni. Az ólakban a felületeket 10-%-os klórmész oldattal kell kezelni.

 

https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/2154/%C3%81rv%C3%ADz_lakoss%…

  • Image

Tags