Megjelent Leányfalu lapjának októberi száma.
Október 28-án, szombaton 10 órakor ünnepélyes keretek között adjuk át a Tündérkert Óvoda és Konyha étkezőjének bővítése, és a konyha felújítása projekt Magyar Falu Program keretében megvalósult beruházását. A gyermekek és a konyha dolgozói már szeptember elejétől használatba vették a harmadával bővített és korszerűsített étkezőt, így több gyermek tud egyszerre, jobb körülmények között ebédelni. Gyorsabbá vált a kiszolgálás, csökken a sorbaállás. A konyhára új étkészletek, új eszközök és konyhabútorok, energiatakarékos elektromos sütők, főzőüst, és gázzsámolyok, valamint nagy teljesítményű mosogatógép kerültek. Bővült a konyha, valamint rozsdamentes tároló polcrendszert kapott a pinceraktár. A konyha és étkező épületének régi azbesztes palaborítását is le tudtuk cserélni.
Belterületi kerékpárutunk felújítása még tart. A DMRV augusztus utolsó napjaiban megkezdte a Határcsárda és az Akácos csónakház közötti szakaszon az ivóvízvezeték cseréjét, mivel itt havi rendszerességgel volt csőtörés. Sajnos a Boldogtanyai úti gyalogátkelőhely befejező festése az ígértek ellenére késik. Bár a projekt megvalósításának határideje október végén lesz, de szerettük volna, ha az iskolakezdésre teljesen elkészül ez a zebra. A kivitelező alvállalkozója azonban nem tudta teljesíteni ígéretét. Megkezdődött a további három gyalogátkelőhely átalakítási munkálatai is. Az Alszeghy Kálmán téri zebra figyelemfelhívó sárga villogó lámpát kap. Ismét leírom, hogy a termálfürdő alatti zöld területen az új kerékpárút azért került át az önkormányzati terület és KDV VIZIG terület jogi határára, hogy később lehetőség nyíljon a fürdő területének ebbe az irányba történő növelésére, ezáltal biztosítva lehetőséget a fürdő további fejlesztésének.
A gyermekorvosi rendelő épületének belsőépítészeti munkálatai folyamatban vannak. Szerencsés a helyzet, mivel egy másik pályázatunk, mely a felnőtt háziorvosok és a fogorvosi rendelő felújítását célozza, 175 millió forint támogatásban részesült. az orvosi rendelők átépítésének idejére ideiglenes megoldásokat kell majd találnunk, és ebben az új gyermekorvosi rendelő léte kulcsfontosságúvá vált.
Az Iciri-piciri bölcsődében a belső burkolási és festési munkálatok zajlanak. Elindultak a kerti munkálatok is a kerítések építésével és játszóterasz kialakításával. Október végére lényegében elkészül az épület. Szeptemberben lezárult az „Iciri – Piciri Bölcsőde eszközök beszerzése” tárgyú, nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás, az alábbiak szerint:
1. rész: Bölcsődei eszközök, bútorzat
Érvényes ajánlatot nyújtott be:
Balázs-Diák Kft. .– 1000 pont (Az Ajánlattevő ajánlata a hiánypótlást követően mindenben megfelel a felhívás és a közbeszerzési dokumentum előírásainak, az ajánlat érvényes, értékelésre megfelelő.
2. rész: Konyhatechnológia
Érvényes ajánlatot nyújtottak be:
Kogast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.– 1000 pont
QUANTUM Kft– 982.9 pont
Balázs-Diák Kft.– 659,8 pont
Az ajánlattevők ajánlatai a hiánypótlást követően mindenben megfelelnek az ajánlat felhívás és közbeszerzési dokumentum előírásainak, az ajánlatok érvényesek, értékelésre megfelelőek.
A fentiekben már taglalt orvosi rendelők jövőévi felújítása miatti szeretnénk mihamarabb átköltöztetni a Védőnői Szolgálatot a bölcsőde egyik, 11-es felöli épületébe. Ennek felgyorsított megvalósítására is készítjük a terveket.
A termálfürdő felújításának 2. és 3. ütemére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárások lezárultak. Sajnos mivel a legkedvezőbb ajánlatok is magasabbak, mint az előzetes költségbecslések, és a jelenleg rendelkezésünkre álló pályázati keretek, ezért most a lehetséges megoldásokat vesszük számba. Amennyiben győzteseket hirdetünk, úgy jelentős mértékű saját forrást kellene beletennünk a projektbe, ami -egyelőre - nem áll rendelkezésre. Amennyiben nem kezdjük el a beruházásokat, akkor a támogatási összegeket vissza kellene fizetnünk. Ugyanakkor, ha a fürdő felújítását most nem folytatjuk, kérdés, hogy lesz-e ismét lehetőségünk rá belátható időn belül… Az biztos, hogy a termálkút tisztítását elindítjuk október elején, mivel a kút vízhozama folyamatosan csökken. Mindez legalább három hetes teljes leállást fog eredményezni.
A KÓPÉ vizilabda egyesület jelezte, hogy idén sem tudják az 50 méteres medence sátorfedését kigazdálkodni a magas energiaárak miatt. Így a téli üzemben nem lesz használható az úszómedence.
Magánberuházásként halad a Szaunaház és Gőzfürdő jelentős szolgáltatásbővülést eredményező bővítésének előkészítése, a fürdő őszi leállása alatt pedig indulnak a konkrét munkálatok.
Zajlik a faluház alatti pálya felújítása az LSE bonyolításában. A közel 60 millió forintos beruházás TAO-pályázat keretében valósul meg. Október végére elkészül a rekortán borítású, labdafogó hálóval körbevett pálya, melyen focikapuk és 4 kosárlabda palánk is helyet kap majd. A sportpálya közösségi, szabadidős, tömegsport és egyesületi célokat egyaránt szolgálni fog. Ezzel a beruházással lényegében teljesen rendezetté válik majd a település központi területe. Köszönet érte minden segítőnek!
A beruházásokkal járó kellemetlenségekért türelmüket és elnézésüket kérjük. Köszönöm a Képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak támogató munkáját, valamint lokálpatrióta lakóink segítségét. Köszönjük Magyarország Kormányának és az Európai Unió támogatásait.
Adorján András polgármester
A lap digitális változata elolvasható itt:
https://www.leanyfalu.hu/leanyfalu-lapja