Skip to main content

Polgármesteri tájékoztató a viharok utáni helyreállításról

A korábban sosem tapasztalt júliusi vihar jelentős károkat okozott, nagy mennyiségű zöldhulladék, számos kidőlt, veszélyes fa, fennakadt, leszakadt ág keletkezett településünkön, a közterületeken, utakon, és magáningatlanokon, vízmosásokban. Mindehhez komoly áramszünetek és internetzavarok társultak. Voltak lakóingatlanok, ahol 2 hétig nem volt áram és voltak, akik csak gyalogosan tudták megközelíteni otthonaikat 8 napon keresztül…
Sokan nem tudják, hogy az Önkormányzatnak nincs saját fizikai állománya, nincsenek saját munkásai. A település fenntartását, a zöld területek gondozását, a takarítást végző Falugodnok Kft. magánvállalkozás, akikkel az Önkormányzat szerződésben lefektetett feltételek alapján végezteti el a napi feladatokat, immár két évtizede. Minden ezen felüli munkát, rendkívüli feladatokat az Önkormányzat csak külön megrendelés alapján, külön díjazásért tudja elvégeztetni, a vállalkozók kapacitásainak függvényében. Így a vihar utáni kárelhárítást is külső vállalkozók megbízásával bonyolította, bonyolítja az Önkormányzat. A Falugondnok Kft. munkatársai a napi teendőiken túl csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre a viharkárok felszámolásában, munkakörükben nem szerepel a lakosság által az utcára kihordott zöldhulladék felrakodása, elszállítása sem.
A megbízott favágók és faápolók, fuvarozók több héten át végezték a kidőlt, megsérült, veszélyessé vált közterületi fák kivágását, veszélytelenítését, ápolását, és ennek a munkának még nincs vége, hiszen patakpartjainknál, a Duna-parton és a vízmosásokban még számtalan kidőlt, kicsavarodott, leszakadt, veszélyes fa maradt, melyeket a lakók a mai napig is folyamatosan jeleznek. A közterületi és a lakosság által az utcákra folyamatosan kihordott zöldhulladék döntő többségének begyűjtése augusztus végére megtörtént, de azóta is több alkalommal járt körbe az ágakat összegyűjtő vállalkozó. Emellett folyamatosan jelennek meg a közterületi fáinkon az elsárgult gallyak, ágak, jelezve, hogy a vihar után leszakadtak ugyan, de fennakadtak. Ezek leemelésén, levágásán, a veszélyelhárításon a megbízott szakemberek folyamatosan dolgoznak. Bár a magáningatlanokon keletkezett zöldhulladék elszállítása az ingatlantulajdonosok feladata lenne, a lakók többsége ennek megoldását az Önkormányzattól várta. Az elmúlt években számos magáningatlanon száradtak ki fenyők és örökzöldek, akár tömegesen is, azok kivágását, elszállítását minden ingatlantulajdonosnak magának kellett megoldania, finanszíroznia. Most az Önkormányzat átvállalta a hulladékok elszállítását. Mivel nagyon sok helyen dőltek ki közterületi fák, és szinte valamennyi utcában keletkezett közterületi zöldhulladék, a tömeges probléma miatt az Önkormányzat a lakók által a közterületekre kihordott zöldhulladékot is a megbízott vállalkozókkal szállíttatta el. 
Az ágak, zöldhulladék begyűjtése és deponálása két helyszínen történt. A Kemping utcai parkolónál és a Petőfi sétány menti parkolónál mintegy 2500 m3 zöldhulladék halmozódott fel, ahova nemcsak a megbízott munkatársak, hanem magánemberek is hordták a zöld ágakat. Ennek a tetemes mennyiségű hulladéknak a hagyományos technikával való ledarálása hosszú heteket vett volna igénybe, a folyamatos és igen zavaró zajhatás mellett nagyon sokba került volna. A kidőlt fák döntő többsége fenyő, nyár, zöld juhar és fűz, melyek tűzifának kevéssé alkalmasak. Ugyanakkor a hatalmas farönkök feldolgozása hasogatott tűzifává, jelentős összeget tettek volna ki, akárcsak a temérdek zöld ág ledarálása, majd a darálékhalmok elszállítása. (Mivel tavasszal sikeresen pályáztunk keménylombú tűzifára, így a rászorultak a korábbi évekhez hasonlóan hasogatott formában kapnak  tüzelőt.) 
Mindezt mérlegelve egy vállalkozóval sikerült megegyeznünk, aki ezt a mennyiséget, a törzseket az összes zöldhulladékkal, ipari eszközökkel néhány nap alatt ingyenesen ledarálja és az aprítékért cserébe elszállítja. A deponált anyag első részét a vállalkozó 2 nap alatt ledarálta. A gépi hasítást igénylő rönköket pedig a jövő héten darálja le a Petőfi sétány melletti parkolóban. Sajnos augusztus 25-én délben a Kemping utca – Felvonó köz melletti zöldhulladék lerakó kigyulladt. Szerencsére a Duna felöli árnyékos részről indult el a tűz, így a dohányboltnak helyet adó magánházak biztonságban maradhattak. A tűzoltók mintegy 3 órás feszített munkával eloltották a tüzet, és ebben nagy segítséget nyújtott Molnár Ferenc helyi vállalkozó hosszúgémes gépe, mely perceken belül a helyszínre érkezett, és szét tudta húzni az izzó ágakat, meggyorsítva az oltást. Köszönjük minden segítő munkáját! Nagyobb károsodás nem történt, a lángok szerencsére nem terjedtek tovább. A hivatal feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert a tűz vélelmezhetően idegenkezűségből keletkezett. Sajnos az így eloltott elszenesedett ágak, hamu – kb 250 m3 – már nem alkalmas a darálásra, így ennek elszállításáról és elhelyezéséről is gondoskodnunk kell. Sajnos ennek költségeit már az augusztus közepén beadott vis maior pályázatba sem lehet elszámolni. Az elszenesedett, hamus hulladék komposztosítása szárzúzógéppel fog megtörténni a 17-es utca végi telkeken. Emellett folyamatosan kell kezelni a lakossági panaszokat is, hiszen nagyon sok közterületi fa okozott károkat magáningatlanokban, kerítésekben, autókban. A vis maior pályázat összeállítása is komoly feladat volt. Köszönöm dr. Filep Julianna jegyző asszonynak, hogy a nyári szabadságolások alatt, az igazgatási szünetben is folyamatosan dolgozott a pályázaton. A beadott igény nagysága mintegy 40 millió forint. A számlák ellenében már eddig kifizetett összeg meghaladja a 20 millió forintot. Továbbá a két sportpályában, környezetében és tartozékaiban keletkezett károk közel 15 millió forintot tesznek ki. Ennek az összegnek a nagy részét is a sportkör az Önkormányzattól várja, még az ősz folyamán. A helyreállítás tehát folyamatos.
Az iskolai étkezőben, a bölcsőde kerítésében, a Polgármesteri Hivatal környezetében, kültéri utcabútorokban keletkezett károk egy részét, és a biztosító által befogadott lakossági panaszok egy részét az Önkormányzat biztosítása fogja fedezni.
A vis maior pályázat beadáskor jelezték, hogy ebben az esetben 25%-os önrészt kell biztosítania az Önkormányzatnak. Ez is indokolja a költségek féken tartását. A pályázati hiánypótlás teljesítésének – ez is komoly feladat – szeptember 10-én volt a határideje. Pozitív elbírálás esetén az összeg kiutalása– a tapasztalatok alapján – 1 évbe is beletelhet.  
Mindeközben a szeptember 6-i heves esőzés több kavicsos, földes utcát elmosott, a helyreállítások itt is folyamatban vannak. A Magyar Közúttal is egyeztetések folynak a 11-es főúton rendre kialakuló elöntések miatt. A jogos lakossági észrevételek továbbra is érkeznek, akárcsak a türelmetlenkedő, számonkérő panaszok. A munkálatok a vállalkozók kapacitásainak függvényében folynak.
Eközben természetesen folyik a mindennapi munka, 3 újabb pályázatot adtunk be augusztus folyamán, és 4 jelenleg is futó pályázatunk megvalósításán is dolgozunk. A vihar miatt elhalasztott Leányfalui Zenei Fesztivál fogadtatása is nagyon pozitív volt.  Az elmúlt héten az Óvoda, valamint két nagyberuházásunk ( termálfürdő felújításának 3. üteme, orvosi rendelők felújítása) minisztériumi záróellenőrzése sikeresen megtörtént, melyek szintén komoly munkát igényeltek.  
Köszönjük minden segítőkész leányfalui polgárunk támogatást és bízunk megértésükben!

 

Tisztelettel

Adorján András 

polgármester

 

  • Image