Sikeres pályázat programfejlesztésre
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül TOP_PLUSZ-3.1.3-23-PT1 Helyi humán fejlesztések tárgyú felhívásra Leányfalu Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott. 74,79 millió Ft vissza nem térítendő támogatásból Leányfalu Nagyközség Önkormányzata helyi civil szervezetekkel konzorciumi megállapodás keretein belül olyan programokat szervez, melyeknek célja a helyi ifjúság fejlődésének biztosítása, identitásának erősítése, településhez való kötődés erősítése, valamint a lakosság szemléletformáló, egészséges életmódra ösztönzése.
A Széchenyi Terv Plusz program, Magyarország kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával létrejövő program keretében megvalósuló projekt elsődleges célja, hogy Leányfalu Nagyközség Önkormányzata a helyi igényeken alapulva olyan programokat, fejlesztési projekteket valósítson meg, amely a humán szolgáltatások minőségi javulását, fejlesztését hozza magával javítva a helyiek életminőségét, a közösségi összetartozás érzését. A projekt konzorciumi együttműködés formájában valósul meg. A résztvevő konzorciumi tagok: Faluház és Ravasz László Könyvtár Leányfalu, Pro Cultura Leányfalu Nonprofit Kft. és a Leányfalui Sportegyesület.
A projekt során a település közösségi terei olyan dinamikus helyszínekké alakulnak, amelyek lehetőséget biztosítanak minőségi közösségi és kulturális események szervezésére, hozzájárulva a helyi hagyományok életben tartásához és a település identitásának erősítéséhez. A projekt keretében az Önkormányzat törekszik a közszolgáltatások permanens bővítésére, hogy biztosítsa a fiatalok, az idősek, a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetű polgárok és a nők esélyegyenlőségét az élet különböző területein.
A beruházás megvalósításának ideje: 2024 II. félévtől 2026. II. félévéig.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.
További információ kérhető:
Adorján András polgármester
polgarmester@leanyfalu.hu